Bezzegrománia: a potenciális román kormányfő már most belengette a megszorításokat

2025. május 29. 06:08

Az új román kormány szigorítaná az adóbehajtást, emelné az adókat és illetékeket is emelne.

2025. május 29. 06:08
null

Ilie Bolojan, a PNL ügyvivő elnöke a Nicușor Dan államfővel tartott szerdai konzultáció után közölte, hogy Románia súlyos gazdasági helyzetbe került, amit csak sürgős, fájdalmas intézkedésekkel lehet orvosolni. A politikus szerint a párt kész részt venni egy olyan kormányban, amely meghozza ezeket a döntéseket – írta meg az Krónika Online.

A költségvetési hiány megközelíti a tavalyi 9 százalékos szintet, az államadósság pedig gyors ütemben nő.

 Ilyen ütemben jövőre a GDP több mint 60 százalékát kitevő adósságunk lesz

 – figyelmeztetett Bolojan. 

Hozzátette, hogy az európai uniós pénzek felhasználása sem megfelelő, ez pedig hátráltatja a beruházásokat. A PNL vezetője kiemelte, hogy a kiadások visszafogása mellett a bevételek növelésére is szükség van. „Lehet, hogy növelnünk kell az adókat és az illetékeket” – mondta, utalva arra, hogy a költségvetés egyensúlyának helyreállítása másként nem biztosítható.

A PNL azt is szükségesnek tartja, hogy újratárgyalják az országos helyreállítási terv (PNRR) több elemét, mivel több célkitűzés nem teljesíthető határidőre. Ugyanakkor sürgetik a még elérhető uniós források mielőbbi lehívását, mert ezek nélkül a beruházások is veszélybe kerülhetnek. Bolojan szerint a jelenlegi válság nemcsak pénzügyi, hanem szerkezeti jellegű is, ezért az állami működés hatékonyságát is javítani kell.

Nicușor Dan államelnök szintén hangsúlyozta a gyors kormányalakítás szükségességét, és stabil parlamenti többséget sürgetett. A szakértők többsége – köztük a Román Nemzeti Bank tanácstagja – egyetért abban, hogy adóemelés nélkül nehezen kerülhető el a pénzügyi összeomlás.

Nyitókép: JOHN THYS / AFP

Kapcsolódó vélemény

undefined

Kacsoh Dániel

Mandiner

Idézőjel

Merthogy érdemi politikát legfeljebb nyomokban tartalmaz Magyar Péter furcsa mozgalma. Az is inkább O1G csupán.

 

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Horst_Tappert
2025. május 29. 08:49
Nesztek, ballibek, itt van a bezzegromániátok. Pontosan annyira volt igaz, hogy elhúztak mellettünk, mint az, hogy a pedotisza vezet :D Faszkalapok...
Ekrü123
2025. május 29. 08:25 Szerkesztve
contractor-2 2025. május 29. 06:59 "Itthon nyilvánvalóan előbb megvárják a választást és majd utána jönnek a megszorítások, kivéve, ha bóvliba nem kerülünk előtte."- Nem hinném. Most nem a ballibek vannak hatalmon Gyurcsánnyal és a Tiszával az élén, hogy az EU elfogadjon egy meghamisított költségvetést a választások miatt, mint 2006-ban....Szerintem ne magatokból indulj ki. Amúgy jól emlékszem, hogy az elmúlt években pont ti voltatok ( DK, Tisza ) azok akik végig hazudtatok "bezzegromániáról"?
pipa89
2025. május 29. 08:13
Kíváncsi vagyok, hogy megússzák-e az IMF-et.
oberennsinnen49
2025. május 29. 07:04 Szerkesztve
Ott, ahol megvannak a tartalékok, a Covid és Ukrajna hatása könnyebben kivédhető, egy határig. Ott, ahol a pénzügyi alapok gyengék, - pl. Románia, de Magyarország is - ott pengeélen táncol a gazdaság, pénzügy. Orbánéknak is őszintén kellene erről beszélni, a helyzet egyszerű: a sérülékenyebbek krízishelyzetben egyszerűen sérülékenyebbek, és ilyenkor DEMAGÓGIA! irreális elvárásokat támasztani. Ne örüljünk a románok problémáinak. Ma ők, holnap mi... Ballib kormány esetén mi már összeomlottunk volna, mint 2008-ban történt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!